Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak helyet adó, a II. világháború után lebontott épület rekonstrukciója során külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolás eredetit.
A külsőségeiben korhű, belsőépítészeti szempontból azonban modern megoldásokat alkalmazó palota megújulása mellett a szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is elvégzik a szakemberek – számol be a PestBuda.
„A Dísz tér délkeleti sarkán álló épület egészen a II. világháború végéig szerves része volt a Várnegyed látképének. A háborús belövések ellenére megmenthető lett volna, de a politika 1946-ban mégis a teljes lebontása mellett döntött. Most a Nemzeti Hauszmann Program keretében megkezdik az épület rekonstrukcióját” – olvashatjuk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.
Fotó: Nemzeti Hauszmann Program